Az internetes munka és pénzkeresés alapismeretei!

Útmutatás az internetes munka és az internetes pénzkeresés buktatóinak elkerülésére.

Az internetes munkák szűrése!


Ijedtségre semmi ok, bárki tud szűrni, amint elolvassa ezt az oldalt.

Valószínűleg túl részletesnek tűnik majd az ismertetés, de nem véletlenül tértem ki apró részletekre és említettem példákat, mert a csalók még így is okozhatnak meglepetéseket, ha nem vigyázunk.

Ki lehet hagyni is ezt az oldalt, pár barátom is azt tette egy másik oldalamon levő hasonló szöveges anyaggal.

Jószándékkal jöttek szólni, hogy megszívatták őket sok pénzzel, vigyázzak arra a melóra.
Kérdeztem, hogy "Nem olvasták az anyagot az oldalamon?"
"Nem tartottuk lényegesnek."-mondták.
"Most már nem is az, hiszen megtanultátok pénzért."-válaszoltam.


Kezdjük!


Szkepticizmusra nincs ok, hiszen "gazemberek" a festők, a vízvezetékszerelők, az autószerelők, a fogorvosok, a boltosok, mindenki gazember a közvélemény szerint, valami csoda folytán azért mindenki megtalálja a neki megfelelő szakembert és üzleteket!

Tudom ez nem ide tartozik mert nem internetes téma, de egy kicsit mégis. Az iparosnál 3 dologra kell különösen figyelni az első találkozásnál:

    * Ha ital szaga van, már mehet is! Aki nem bírja ki addig sem pia nélkül amíg elvállal egy munkát, az később is kellemetlenséget okozhat.
    * Ha előleggel kezdi, akkor is mehet, ha nincs pénze, akkor kérje meg a megrendelőt, hogy biztosítsa az anyagot és ajánlja fel a segítségét az anyagbeszerzésben. (Ha az utóbbival kezdi, akkor adható előleg, fel lehet ajánlani.)
    * KFT-vel sose kezdjünk, mert csalásra alapítják.  Van jobb adózási forma is a társasvállalkozásoknak!
(Hiába vállal 25-30 év garanciát vagy bármit, bármikor jogutód nélkül megszüntethető a vállalkozás, arra a pici biztosítékra pedig első az APEH, tehát esélyünk sincs visszaszerezni a pénzünket.)


Gondolom ezért a pár tanácsért nem haragszik senki.

Bizony az utolsó 2 pont érvényes az internetes munkáknál is!

Az "internetes otthoni munka" kategóriájába tartozó lehetőségek szűrése sem bonyolultabb.

Gondolom, hogy abban egyformák vagyunk,hogy:

    * hogy eladni semmit nem szeretnénk,
    * hogy nem tartjuk "kötelezettségmentes" lehetőségnek azt, ahol havonta a meghatározott helyen meghatározott értékű vásárlásokat kell teljesítenünk ahhoz, hogy az általunk beinvitált emberek "kötelezettségmentes" ámde a jutalékuk hozzáféréséhez elengedhetetlen meghatározott értékű vásárlásaik után a jutalékunkat megkapjuk és így tovább, (gondolom érthető a nagy hazugság az összevisszaságban)
    * hogy elsősorban a pénzkeresés a célunk, éppen azért, hogy költhessünk és nem fordítva.


Jelek, amelyekre figyelnünk kell!


Belépő díj vagy kezdőcsomag!

Ez ordító jel, hogy "PILÓTA JÁTÉK"-ról van szó, csak a joghézagot ügyes csomagolással kihasználják, de ettől még nem lesz kevesebb a károsultak, a csalódott emberek száma!

Ismertető jelük ezeknek, hogy nagy céges "múlttal" rendelkeznek (valahogy többségükről mégse hallott még a kutya se), szuper tiszta háttér, hatalmas tőkefedezet.

Nem kell eladni, de azért a kezdőcsomagot meg kell venni 40-50.000-ért, amelyben bizony egyedülállóan kétes minőségű termékek is vannak.
Például az egyik cég kezdőcsomagjában olyan táplálék kiegészítők is vannak, amelyeknek a fogyasztásától előforduló egészségbeni károsodásokért felelősséget nem vállalnak! Szép!
(Valami csak lehetett már belőle, hogy ki is írja, ha kisbetűvel is!)

Egy másik cég a méregdrága "csodakenőcsének" a kipróbálását szorgalmazta minden betegségre, mondván még ők sem tudják, hogy mi mindenre jó.
Nehezemre esett, de csendben maradtam mindaddig, amíg az egyik hölgy ismerősöm be nem vágta, hogy kipróbálta a 6 hónapos gyermeke száján levő cisztára.
Egyből kiakadtam ezt meghallva és kifakadtam, a hölgy elmeállapotának ismertetése után megemlítve azt is, hogy itt embereken kísérleteznek és még meg is fejik őket!
Cáfolni az állításomat nem tudták, de csúnyán néztek rám.



Még mindig belépő, amikor a még nem létező, csak "készülő" virtuális szolgáltatóközpontokra szedik a 70-80.000Ft-nyi belépőket, hatalmas összegeket beígérve későbbi jövedelemnek, természetesen "közismert"(de általunk sosem hallott) milliárdosok a háttérben, de pár világcéget is megemlítenek feltételes módban (az nem büntetendő)!
Dől be a nép sorba, a kitalálókhoz pedig a pénz!

A tájékozatlanság az oka, hiszen sokan nem tudják, hogy 2millió forintból már nagyon jó szervert lehet venni!

Most nagyon sokat mondok, a sok dupláját, 10millió forintot, amibe belekerülhet az egész!

Ugye, hogy csak egy picit kellene gondolkozni?
"Hmmmmmmmmm! Ennyi pénze már nincs a 2 milliárdos manusnak????????!!!!!!!!
Vagy éppen az ilyen lehúzásokból van a pénzük?"

Tehát a pilótajáték legfőbb ismertetője az, hogy belépőt, vagy kezdőcsomagot tesz kötelezővé, vagyis az újonnan belépők fizetik a régebbi tagokat és a céget!

Ahhoz, hogy normális profitja legyen egy cégnek, ha valóban profittermelő szinvonalas tevékenységet folytat, akkor nem kell belépőt szednie!

Új "iparág" a lehúzásban a rendszeres "csodaképzés"!


Ingyenes, de még nem létező lehetőségre invitál.
Ezeknél sűrűn előfordul, hogy a még nem létező lehetőségekre akciós előnyöket árulnak, valamint előadásokkal szednek pénzt, időnként bedobott csalival húzzák az időt, de szedik a balekoktól a pénzt!

Talán 2 példa erre:

Első cég:


Az invitálóban:"Vásárlói kedvezmény

A klub tagjai számára különböző előnyöket biztosít szerződéses partnerein keresztül. Ezek az előnyök visszatérítésekben testesülnek meg, termékek és szolgáltatások megvásárlásakor. Ezáltal a klubtagok csökkenthetik kiadásaikat, javíthatják a családi költségvetést.

Jutalék a hálózat építéséért

A klubtagok aktívan bekapcsolódhatnak a klub taglétszámának növelésébe, egyéb juttatásokért, járulékos előnyökért cserébe."

A való világ:
"Hálózatépítő Akció!
1. forduló

Határidő: 2009. augusztus 21.

Feltétel: legalább 3 új direkt munkatárs csatlakoztatása, akik részt vesznek a következő 00000 szemináriumon.

Nyeremény: meghívunk egy felejthetetlen bécsi kirándulásra. A programok között szerepel a Práter meglátogatása, valamint egy vacsora a világhírű Schweizerhaus étteremben - mindez a mi költségünkre.
2. forduló
undefined

Határidő: 2009. szeptember 18.

Feltételek:

    * Az első forduló határidejéig legalább 5 új direkt munkatárs csatlakoztatása;
    * Az 5 új direkt munkatárs mindegyike 3-3 új munkatársat csatlakoztat a rendszerbe;
    * Részvétel a következő 00000 szemináriumon (TE+5 új direkt+új indirektek).

Nyeremény: megajándékozunk egy utazással a görög szigetvilág egyik legcsodálatosabb szigetére, Santorinire."

Nos, üzleti lehetőség még sehol, de a "képzések" bizony jól hoznak!

Második cég:

Az invitálóban:"- Ez nem egy klasszikus MLM - a regisztráció nem jár kötelezettségekkel

- Nincs belépési, regisztrációs, vagy bármilyen más díj, költség, stb.

- Nem kell eladni vagy bármit is vásárolni, ha csak egyszer vásárolsz a rendszer valamelyik partnerénél,
már az is remek előnyökhöz juttat, csak az idő módosítja ezt

- A rendszert tovább is ajánlhatod és ezzel több típusú jövedelemhez is juthatsz

- Ez az ÉLET törvényein alapuló, igazságos és mindenki számára egyforma esélyeket biztosító rendszer,
pl. ha valakinek sok pénze van, nem előzhet meg senkit, mert nem lehet befizetni!

...és még néhány fontos információ:

- a regisztrációd után vásárlásaid könnyebbé tételéhez kapsz egy bankkártyát - ez is INGYENES

- mindenki, aki használja a rendszert, a cég részvényesévé válik, így Te is!

...és még sorolhatnám az előnyöket"

A valóságban ez lett:

"2009.07.15.
FONTOS INFORMÁCIÓ!!! Kedves Tagjaink! A június 24-i képzésen kerül aláírásra mindenkivel a munkatársi szerződés, itt tekintjük át a termékpartneri szerződést is részletesen, illetve kapják meg okleveleiket munkatársaink! A 0000000000 rendszerében való dinamikus előrejutáshoz elengedhetetlen ez a munkatársi képzés és az ismeretek folyamatos szinten tartása, így akinek hosszú távú munkatársi elképzelései vannak a 000000000-val, annak a megjelenés kötelező."

Természetesen mérhető üzleti lehetőség még nincs a pár szolgáltatói kedvezményen kívül amit máshol is el lehet érni, de az ígéreteknek megfelelő egyáltalán nincs, vásárlási utalványt árulnak talán, de minek, ha nincs hol beváltani sem és erősen megkérdőjelezhető az eddigi tevékenysége alapján a cég hitelessége?
A "képzésekből" pénzelnek nem rosszul, mert vannak azért balekok.
Nem kevés pénzekről van szó, hiszen legalább 10.000-be benne van egy személynek 1 alkalom és "képzésből bizony tartanak jópárat.
Ja, kapnak érte semmit érő jutalom pozíciót, aminek mögötte semmi nincs!



Internetes munkára invitálnak az interneten keresztül, de a szükséges információkat már csak a nekik jól jövedelmező előadásokon adják le?
Már bocsi, de akkor valójában a munkámra és rám van szükségük, hogy profitot hajtsak nekik, vagy csak a pénzemet akarják elszedni?




Ezek magyar oldalak, rendszerint KFT áll mögöttük, az igénytelen és hibásan működő weboldal is jellemző volt rájuk, de arra már vigyáz a legtöbb.


Ezeket lehet bátran csinálni ha a technikai megoldása nem olyan, hogy pénzt szed be tőlünk.
Bármi szépet ígérnek, le kell sajnálni, nem kell fizetni és kész, akkor nem bukunk!
Ameddig munkahelyet nem teremtek, addig alkalmazottat se veszek fel, ez gondolom így a logikus, tehát nem tudom, hogy miként gondolják.

Mélyebben az üzletekbe nem megyek bele, de bárkinek adok tanácsot nagyon szívesen.


Nem csak az oldalamon ajánlott üzletekbe regisztráltam be, hiszen sok üzlet csak később mutatja meg magát, hogy mi is valójában, mint a nemrégiben felbukkant CCPAY, amelyik a sokadik hozzámcsatlakozó után kért fel, hogy küldjek 2000Ft-ot azonosítás céljából. Küldtem egyből a figyelmeztető körüzit mindenkinek, de el is tünt az oldal pár nap alatt.

Tehát nem szabad sehol előre semmiért fizetni!

Ahol pedig nem fizettünk, ott mit veszíthetünk?

Tudod azt, hogy ha egy magyar oldalra belépsz naponta, az átlagosan 4ft-ot ér reklámonként a weboldal tulajdonosának naponta, a google aprót is beleértve a darabszámba?
Számoltad már, hogy hány reklám fut egy társasági oldalon?
Szerinted megéri ezt a bevételét megfeleznie a látogatókkal a weboldal tulajdonosának?

Ugye mekkora üzletet lehet csinálni becsületesen is?


Remélem, hogy lesz jópár és akkor tényleg jól megélünk majd abból, hogy az oldalakat nézegetjük.

Fel a fejjel és csináljuk azt a kevéske üzletet, ami jó, akkor a siker sem marad el!




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 2
Heti: 12
Havi: 112
Össz.: 34 946

Látogatottság növelés
Oldal: Mire kell vigyáznunk
Az internetes munka és pénzkeresés alapismeretei! - © 2008 - 2024 - e-munkaismeretek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »